Tisztelt Látogató!

Nagy szeretettel köszöntöm Önt Sajóecseg település honlapján, ahol számos információt talál e kedves kis település múltjáról és jelenéről.

Annak reményében ajánlom e honlapot a kedves látogató figyelmébe, hogy barangolása közben hasznos információkhoz jut településünk történelméről és földrajzáról, minden napi életéről és a közeljövőben személyesen is köszönthetem Önt a településre látogatók táborában.

A honlapon való barangolást azonban ajánlom a település polgárai figyelmébe is, hiszen számos olyan hasznos információkhoz juthatnak , melyek megkönnyítik mindennapi életüket. Gondolok itt a MÁV és VOLÁN menetrendekre, a településen igénybe vehető szolgáltatásokra, az önkormányzati hírekre.

A képgaléria látogatása melegséggel töltheti el szívüket, amikor egy-egy rendezvényt megörökítő képen gyermekeiket, unokáikat, kedves ismerőseiket vélik felfedezni.

E gondolatok jegyében kívánok kedves látogatónak hasznos és kellemes időtöltést.

Tisztelettel: Rabi József polgármester